Üdvözöllek, Idegen!

Úgy tűnik, új vagy itt. Kattints az egyik gombra, a belépéshez!

Ötlet felvetés

Üdvözletem!
Először is le kell szögeznem, hogy a Sorozatbarátot tartom a hazai internet egyik legnagyobb és leginkább emberbarátabb kezdeményezésének. Nagyon sok jó mozgóképes alkotás vált általa elérhetővé a lakosok széles tömegei számára. Hiszen az embernek manapság, ha követni akar minden, a szakma által elismert és már-már művészeti értéknek számító sorozatot, akkor elő kellene fizetnie egy csomó helyre: Amennyiben látni akarja a Black Mirror-t vagy az Elite-t, akkor kell neki egy Netflix előfizetés, ha emellett akarja látni a Trónok Harcát és a Csernobilt, akkor ez mellé rögtön kell egy HBO Go előfizetés. Ha pedig még mindemellett szeretné a Szolgálólány Meséjét és a Mandalórit is nyomon követni akkor további egy Hulu és Disney+ előfizetésre van szüksége. Most nem számoltam össze, de szerintem ez együttesen, majd havi 50 euró! Annak az uszkve 18 ezer forintnak meg szerintem sok háztartásban van jobb helye is. Ezért zseniális ez az oldal!
Viszont az új évtizedben a pandémia mellett másban is megváltozott a világ. Már nem csak a streaming szolgáltatók, de a napisajtó is többet akar kisajtolni az emberekből. Egyszerre csak azon kaptam magam, hogy népi és urbánus oldalról egyaránt minden újság előfizetős lesz. HVG.hu, Mandiner, s most még a 444.hu is. Az Élet és Irodalom az még viszonylag korrekt, ott ugyanis egy reklám megnézése fejében, el lehet olvasni a keresett cikket. A kérdésem az, hogy a közeljövőben lehet számítani egy olyan, Sorozatbaráthoz hasonló oldalra, ahol a napisajtó, komolyabb, oknyomozó, úgynevezett "TLDR" cikkeit majd el lehet ingyen olvasni? Szerintem az "istenadta" népnek, a mozgóképes és írott alkotásokhoz egyaránt joga van. Hiszen ezáltal művelődik s válik jobbá.
Remélem kapok pár választ.

Hozzászólások

  • Nem tudok ilyen oldalról.
    Viszont a sajtó egy fontos dolog az emberek életében, máskülönben nem tudnak rendesen tájékozódni. A HVG, a Mandier, a 444 és a világ (majdnem) összes többi oldala a reklámbevételekből tartja el magát (a SB is), viszont a komoly szerverköltségek nem 50€-nál járnak, hanem sokszor többszörösénél és akkor még csak ott tartunk, hogy az oldal, amit olvasol látogatható. Na meg persze meg is kell tölteni tartalommal, amikhez újságírók kellenek, akik nem dolgoznak ingyen.

    És mivel a techológia fejlődik, az adblockerek most élik a forradalmukat, és a reklámbevételnek huss! Annyi. Ezért kérik az olvasók támogatását.

  • szerkesztette ezt: 2020 August

    @TomiVilaga
    Az index is pénzhiányban ment tönkre csak a nyomorultak rá akarták fogni a Vezetőnkre . :smiley:
    ui:
    Jut eszembe most meg már kettő van belőlük :smiley: :smiley:

  • Az index egy bonyolult ügy. Főleg a mostani őrület...

  • @TomiVilaga
    Nem az :smiley:
    rá akarták fogni a Vezetőnkre :smiley:

Jelentkezz be or Register a hozzászóláshoz.